A gyerekek egy napon elhatározták, hogy jelmezbált rendeznek...



"Köszöntünk, kéz a kézben
(részemrõl mondjunk mancsot),
hogy teljesítsük részben
kérésed és parancsod,
mely minket felidézett,
mint mackóvágy a mézet.
Róbert Gida meg én
egy lélek, két legény,
egymást nagyon szeretjük,
és együtt
s evégett
ketten szeretünk téged."

"Kígyónak lábsó, madaraknak fogsor, diktál a beteg, írja a doktor. Beszél majd az utókor, kiről? Hohohohó Doktor Bubóról."
A szülők is biztosan nosztalgiával olvassák ezeket a meséket a csemetéiknek, hiszen egy bűbájos figura elevenedik meg előttünk, aki már a mi gyerekkorunkban is igen népszerű volt. Az állatok szemével láthatjuk az emberek furcsa dolgait, sok izgalmas kalandba keveredhetünk a Vakond és barátai segítségével!
Szóval, ez itt Vackor kuckója, amit a kis bocs Kormos István segítségével épített fel. Ő volt a medvegyerkőc apukája, pontosabban szerzője, a nagy meseíró, aki elindította Vackort az élet rögös útján. S mint a könyvből is kitűnik igen csak rögös ez az út, főleg ami az iskola felé visz, mert hogy Vackor is abba a korba ért, amikor be kell ülnie az iskolapadba.
A cím egy kicsit becsapós, hiszen a regény főszereplője nem Óz, a nagy varázsló, hanem egy veled egykorú kislány: Dorka. Ez a kislány csendesen tengeti életét Kansasben.
Fazekas Anna a természet és az ember csodálatos harmóniáját rajzolta meg az öreg néne és az őzek kapcsolatában.
Amikor a modern meséről beszélünk, sokan arra gondolnak, hogy Pokémonok harcolnak egymással, vagy manga hősök a mi kultúránktól idegen megfogalmazásban lila ég alatt égőpiros szemmel kardoznak. Talán a modern mesekönyv arról ismerszik meg, hogy csillámporral gazdagon meg van szórva, esetleg megszólal, vagy három dimenzióban jeleníti meg az eseményeket?
Szó sincs erről!

Néhány jó tanács: Hogyan válasszunk mesekönyvet kicsiknek, nagyobbaknak, fiúknak, lányoknak...



Téves az a felfogás, hogy a mese csak a gyerekeknek szól. Épp az a különlegessége, hogy egyrészt tanítani kíván, másrészt a felnőttek saját tapasztalataikat, érzéseiket, a saját- és a kor problémáját viszik bele a mesékbe.
Egyszer volt egy gazdag leány, aki sohasem dolgozott, mert az anyja kényesen nevelte. Sokan kérték feleségül, de az anyja a kérõket mind lebeszélte, azt mondta:
- Hagyd el, ne kérd, mert dologtalan, s nem élsz meg vele...

Volt egyszer egy szegény parasztember és a felesége. Éltek, éldegéltek kedv nélkül, mert gyermekük nem volt. Egyszer azt mondja az ember a feleségének:
- No, asszony, gondoltam én egyet!

Volt egyszer egy suszter, értette a mesterségét, szorgalmasan dolgozott. Hogy, hogy nem, a végén mégis úgy tönkrement hogy nem maradt egyebe, mint egyetlen pár cipőre való bőre.

Egyszer a Rákoson kiment a róka a patakhoz rákászni. A rókának az a mestersége ilyenkor, hogy a farkát a vízbe dugja, s amint a rák belekapaszkodik, azt kirántja, s a fához verve, összetöri, úgy eszi meg...
Hol volt, hol nem volt, nem tudom merre volt, de valahol mégis volt - volt egyszer egy cigány meg egy molnár. Hiszitek, nem hiszitek, elég az, hogy a cigány komája volt a molnárnak: ez tartott keresztvíz alá egy purdét...
Volt a világon egy szegény asszony, annak volt egy kis kakasa. Csak ott keresgél, csak ott kapargál a kis kakas a szeméten, egyszer talál egy gyémánt félkrajcárt.
Élt egyszer egy özvegyasszony, annak volt két lánya: az egyik szép és szorgos, a másik csúnya és lusta. Az özvegy sokkal jobban szerette a csúnya lustát, mert az édeslánya volt.
Volt egyszer egy szegény ember. Nagyon sok gyermeke volt, már talán a számukat se tudta. Avval kereste a kenyerét, hogy a Drávára járt halászni.
A gyulafehérvári nagytemplom homályos boltozata alatt régi idők óta mutogatnak egy nagy márványkő koporsót. Oldalaiba törököket kergető magyar vitézek vannak vésve, tetején páncélos, sisakos dalia kőből kifaragva. A koporsó rég elfeketedett, márványa összevissza repedezett, a szobornak keze-lába törve, mégis térdet kell ezek előtt a törött, kopott kődarabok előtt hajtani minden magyar embernek.
Egy nagy erdő szélén élt egy szegény ember a feleségével és két gyermekével. A fiút Jancsinak hívták, a leányt pedig Juliskának.
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túlnan volt, volt egyszer egy szegény ember meg egy szegény asszony. Nagyon nagy szegénységben éltek. Mégis mindig azon tűnődtek, hogy őnekik miért nem lehetett gyerekük.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Annak volt egy nagyon-nagyon szép leánya, s volt neki egy kutyája, amit rettentően szeretett.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy süket, egy vak és egy kopasz fejű ember...
A magyar nyelv értelmező szótára szerint: "A nép ajkán élő, szájról szájra járó, csodás, hihetetlen elemekkel teleszőtt, rendszerint prózai, ritkábban verses, költött elbeszélés."
Azzal mindenki tisztában van, hogy minden korosztály más mesét szeret, más mesét igényel. De melyik milyet?
A mese az irodalom egyik ősi prózai műfaja. A népmeséket a legrégibb költészet a népköltészet őrizte meg, korábban szájhagyomány, később feljegyzés útján.
A világirodalom történetében olyan meséket is találunk, amelyek önálló írói alkotásként jöttek létre, ezeket az irodalmi vagy műmesék csoportjába soroljuk.
Régen, amíg nem volt ennyi televízió csatorna, és ilyen sok mese, addig teljesen természetes volt, hogy a szülők este, lefekvés előtt mesét olvastak a gyerekeknek. Ma már sokkal egyszerűbb leültetni a tv elé a gyereket, addig sem kell foglalkozni vele. Szerencsére ez azért így nem teljesen igaz.
A beszédnek és nyelvnek teremtő ereje van a kisgyermek számára. A mese nyelve is mágikus, teremtő nyelv, ezért fontos segítség a világot tanuló embernek. Teljes és osztatlan figyelemmel tanul a gyerek beszélni, gondolkodni, élni. Ez a figyelem önkéntelen és nagyon fontos, hogy óvodás korban még erre a figyelemre nagy szüksége van a gyermeknek.
Nagy erők szunnyadnak a képzelet birodalmában: ennek köszönhető, hogy a mesék kortól és helytől függetlenül mindenkit a hatalmukba kerítenek, aki nem ölte ki magából módszeresen a fantáziát, míg az ábrázoló alkotásokat szokni kell, hogy élvezni tudja őket az ember. A mese az a hely, ahol a fantasztikum lakozik, az a műforma, mely mozgósítani képes a teremtő fantázia teljes erejét.
úton a magasabb tudatosság felé - abbcenter.com

A WEBOLDAL LEGFRISSEBB HOZZÁSZÓLÁSAI

 

LEGFRISSEBB HASONLÓ VIDEÓK

 

HASONLÓ WEBOLDALAK

 

ABBCENTER LEGFRISSEBB HOZZÁSZÓLÁSAI

  • Gitár website - Itt kérhettek dalokat,szöveggel, akkordokkal. Ha tudok, segítek!
  • Képalkotó - Praktikus, hasznos, hatékony megoldások
  • WWE Pankráció - Pankrációs játékok - adás-vétel, trükkök
  • Juventus FC - Latin Tipp Liga
  • Társadalombiztosítási ellátások - Kérdezz! - Felelek (ha tudok! A válasz tájékoztató jellegű! A témában illetékes szerv hivatalos válaszát nem helyettesíti!)
  • LEGFRISSEBB HOZZÁSZÓLÁSOK
  •